Navigáció

Szeptember 6-7-8-án ismét nyüzsgő forgataggá válik az Erzsébet-liget és a Rendezvény tér. Békés apraja-nagyja nagyon várja már a közösségi összefogáson alapuló, a békési legendára épülő Madzagfalvi Napokat, mely 2019-ben 21. alkalommal kerül megrendezésre. Az utolsó, záró elemként eddig hagyományos tűzijáték kápráztatta el a nagyérdeműt. A pirotechnikai eszközöket a kulturális központ tetejéről lőtték fel, melyekre idén egy energetikai beruházásnak köszönhetően napelemek kerültek fel. A szervezők az állagmegóvás miatt úgy döntöttek, hogy a Dánfoki Üdülőközpontban nemrégiben, 2019. augusztus 20-án látható zenés vízi show egy újabb verziójával zárják a programsorozatot. Természetesen más látványelemekkel, zenével és megvilágítással találkozik az, aki szeptemberben is ellátogat a Rendezvény térre. Az újdonságnak számító színes, vizes fény show nem csak környezetkímélő, hanem állatbarát is. Megértésüket előre is köszönik a szervezők, akik minden kedves békési és környékbeli lakost szeretettel látnak!

/Fotó: GA-Pix Fotó/