Navigáció

A Madzagfalvi Napok keretében szombat délután Izsó Gábor polgármester a kulturális központ nagytermében fogadta az elszármazottakat. Itt tájékoztatást adott a város elmúlt évi főbb történéseiről, majd az elszármazottakat elkísérte a Békési Tájházba „A 19. századi polgárosodó Békés” című kiállítás megnyitójára, majd az uszodában megvalósult és folyamatban lévő beruházást mutatta meg a vendégeknek.

– A Madzagfalvi Napok történetében az elszármazottak fogadása kezdetektől jelen van. Ez jó alkalmat nyújt arra, hogy tájékoztatást adjunk az elmúlt évben történtekről és egymással is találkozzanak – kezdte mondandóját Izsó Gábor.
Kifejtette, a város legnagyobb gondja a rossz megközelíthetőség, de ez a kérdés sajnos nem helyben, hanem a parlamentben dől el. A kerékpárutak építésében sikeres a város, szinte minden évben átadnak egy-egy szakaszt, néhány hiányzó rész kivételével a belterületen már ki is épült. Békés ez évben harmadik alkalommal nyerte el a Kerékpárosbarát Város címet, és itt alakult meg a Magyar Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége. Az idén a Malomasszonykertben és az ONCSA-i részen is építettek ki víz- és szennyvízhálózatot, így a város teljes területe csatornázott. Most a szennyvíztisztító bővítésére pályáznak, mert a jelenlegi tisztító már nehezen bírja a terhelést.
– Ha egy-egy érdeklődő vállalkozóval tárgyalok az esetleges idetelepüléséről, rögtön azt kérdezi, hogy milyen messze vagyunk az autópályától, vezet-e ide négy sávos út – folytatta tájékoztatóját Izsó Gábor. – Mivel ezek hiányában nehezen települnek ide vállalkozások, ezért, lehetőségek szerint, belső erőkre támaszkodva kell megoldanunk a munkahelyteremtést. Ezt szolgálja az inkubátorház megépítése. A 300 millió forintos beruházásban két csarnok készült el, ezekben hat-hat műhely található, illetve tartozik még hozzá 12 iroda is.
Békés polgármestere szólt arról, hogy jelentős előrelépés történt az intézményfejlesztés területén is. A Dr. Hepp Ferenc Tagiskola közel harminc éves épületét sikerült teljesen felújítaniuk. A fürdőben kialakították a járó betegellátást, ahol közel tíz szolgáltatást vehetnek igénybe a rászorultak az egészségpénztár támogatásával. A tanuszodát két medencével tavaly decemberben adták át, a tízszer-tíz méteres szabadtéri termálmedence pedig közadakozásból épül. A fürdőben a nagymedence építése maradt még hátra. A fürdő fejlesztése, benne a járó betegellátással azt szolgálja, hogy Békés megőrizze körzetközponti szerepét. Épül az új ezer négyzetméteres bölcsőde is, ezzel a jelenlegi Jantyik utcai bölcsődét szeretnék kiváltani.
– A Madzagfalvi Napok 69 programja erősíti az itteni közösséget. A városban működő civil szervezetek összefogásának köszönhetően az utóbbi két évben megkétszereződött a rendezvények száma. Azt tapasztalom, hogy a békésiek kezdenek büszkék lenni a városukra. Széchenyi Istvánnal együtt vallom: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” – fejezte be az elszármazottak tájékoztatóját Izsó Gábor.

Permalink | Leave a comment  »