A Madzagfalvi Napok „Ízek utcája” főzőversenyére szombaton 22 csapat nevezett. A „Bíkísi legínyek” csapatát négy család alkotta. Mint azt Nógrádi Gábor csapattag elmondta, először vesznek részt főzőversenyen. Bográcsban „Lápi tocsogós” elnevezésű sertéspörköltet főznek, receptjét a négy család közösen alkotta meg, mindenki hozzátette a saját ötletét. A sertéspörkölt a csülöktől lesz kicsit zsírosabb, azaz tocsogósabb.
A főzőversenyre eljött a testvérváros, Gyergyószentmiklós csapata is. Képviseletükben n Czink Attila elmondta, két ételt készítenek el: erdei sertéstokányt rókagombával, és hozzá köretnek juhtúrós kanászpuliszkát. A rókagomba sajátos ízt ad a sertéstokánynak. A köretet pedig úgy készítik el, hogy a puliszkát szétterítik, erre kerül rá a juhtúró, majd az egészet felgöngyölítik. Hajdanán az asszonyok ezt vitték ki a kaszásoknak a mezőre.
Az elkészített étel remekeket négytagú zsűri bírálja el, a zsűri elnöke Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok. Eredményhirdetés 17 órakor lesz. Felvételünkön jobbra Wichmann Tamás.
A főzőversenyen a jó hangulatról a Békési Kistérség településeinek népdalkörei és citera együttesei gondoskodnak. Műsort ad a Dobozi Népdalkör, a Köröstarcsai Asszonykórus, a Békés Városi Hagyományőrző Dalkör, a „Körös” Citera együttes és a Vadrózsa asszonykórus. Képünkön a Dobozi Népdalkör.