Navigáció

A XIII. Madzagfalvi Napok keretében szeptember 3-án Izsó Gábor polgármester a Békési Pálinka Centrumban fogadta az elszármazottakat. A hagyományok szerint tájékoztatást adott az elmúlt esztendő legfőbb békési történéseiről. 

Elmondta, hogy az elmúlt őszi helyhatósági választások során újabb négy esztendőre ismét őt választották meg polgármesternek. Az új, immár kisebb létszámú testület tagjai harmonikusan tudnak együtt dolgozni, politikai csatározások nem jellemzőek. Az idei költségvetés tervezésekor, az elmúlt évhez viszonyítva 400 millió forintos hiány mutatkozott. Ezen átszervezésekkel lettek úrrá. A polgármesteri hivatalon belül munkaköröket vontak össze, a működtetésben megtakarítási intézkedéseket hoztak, a számlavezető bankjukkal kötött új szerződés eredményeként több milliót takarítanak meg. A Karacs Teréz Általános Iskolát működtetésre átadták a református egyháznak. Emellett a takarékosságon túl számos szakmai érv szólt, többek között a református gimnázium jobb utánpótlása, és ezzel az intézkedéssel a szülők nagy része is egyetértett. Az önkormányzat fenntartásában maradt kistérségi általános iskolában továbbra is erősíteni kívánják a sportot. Ennek eredménye már most is jelentkezik, hiszen a Madzagfalvi Napok keretében vasárnap 22 magyar bajnokot fognak köszönteni. Ez jól jellemzi a békési utánpótlás nevelést. 
A fejlesztésekről Izsó Gábor kifejtette, üzembe helyezték a felújított uszodát, minden békési gyermek tanul úszni. A Dánfoki Üdülő Központot korábban vállalkozóknak bérbe adva működtették, arra várt az önkormányzat, hogy a 60-as években épült üdülő felújítására találjanak pályázatot. Mivel hiába vártak, ez évtől az üzemeltetést átadták a Békés Városi Kulturális Központnak, és 10 millió forintból elvégezték a működtetéshez nélkülözhetetlen felújításokat. Átadták a fürdőben a gyógyvízre épülő járóbeteg szakellátót és a 12 milliós adományból megvalósult termálmedencét, illetve a nyolcvan férőhelyes bölcsődét is. 
Deákné Domokos Júlia, a Nefelejcs Egyesület elnöke elmondta, hogy a Madzagfalvi Napokra szervezetük egyedi ötlettel állt elő, apró figyelmességként békési szilvalekvárral kedveskednek az elszármazottaknak. Csurka László színművész, a város díszpolgára versmondással ajándékozta meg a jelenlévőket, Ábrányi Emil: Magyar nyelv című versét adta elő nagy művészi erővel.
Békési Zoltán, a Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója házigazdaként a céget és a létesítményt mutatta be. Hangoztatta a Békési Pálinka Centrumot ez év júniusában adták át, akkor tartották az első látványfőzést is, ez alkalomból Izsó Gábor cefréjét főzték ki. Az ebből nyert párlatot benevezték a Vas megyei nyílt pálinkaversenyre, az ott elnyert ezüst oklevelet nyújtotta át Izsó Gábornak. A polgármester az elszármazottakat meghívta a fürdőbe.