Navigáció

Nagy várakozás előzte meg a XIII. Madzagfalvi Napok záró rendezvényét, a szeptember 4-én este megtartott X-Faktor válogatást: Vastag Csaba, Király L. Norbert és Vastag Tamás fellépését, kísért az Abrakazabra zenekar. Az esti órákra zsúfolásig megtelt a Rendezvény tér, természetesen az első sorokban a lányok álltak. 

A koncert előtt Erdős Norbert, kormánybiztos, országgyűlési képviselő és Izsó Gábor polgármester adta át az Ifjúsági díjakat, valamint köszöntötte a város magyar bajnok sportolóit. 
 
A várva várt koncertet, Vastag Tamás kezdte – mint azt maga megfogalmazta: a nagy buli bemelegítéseként – lírai dalokkal, majd Király L. Norbert a tőle megszokott temperamentummal pörgette fel a ritmus. A mikrofonhoz lépett Vastag Csaba is, nagy ovációval fogadta közönség. Előbb szólóban énekelt, majd öccsével, Tamással együtt. A három fiú – a kiváló Abrakazabra zenekarral – elvarázsolta a közönséget. 
 
A XIII. Madzagfalvi Napok programja tűzijátékkal ért véget.