A Palmetta zenekar 2015. szeptember 4-n (péntek) 22:20 – 23:20 között ad koncertet a szabadtéri színpadon a XVII. Madzagfalvi Napok keretén belül. A zenekar egy olyan örökséget szeretne megőrizni, mint a magyar népdal. A zenekar kemény, metálos zenére komponálja a népi hagyományos kiejtésben és formában lévő népdalokat.
A zenekar ötlet egészen 1999-ig vezethető vissza, amikor a Titkolt Ellenállással megjelent Feltámadás lemezünkön már hallható volt a zúzós metál zenére komponált magyar népdal, ami a Magyarország… címet viseli a korongon.
2003-ban csatlakozott a zenekarhoz Majorosi Tímea, népi ének és tánc tanár. 2005-re érett meg a gondolat, hogy a Titkolt Ellenállás két oszlopos tagja: Kima Norbert és Szűcs Márton megalapította a népdalos produkciót, de mégsem a Titkolton belül, ahogy régen tervezték, hanem egy új formációt alkotva.
És ezzel egy egyedi stílust, a hagyományőrző népi metált hívták életre.
A Palmetta zenekar lényegében egy 2008-as egri koncert után született meg, amikor a Titkolt Ellenállás koncertjére becsempésztek a zenészek három népi metál dalt, hogy megnézzék a közönség fogadtatását. A Palmetta rögzítette első, három számos maxi lemezét, ami promóciós céllal, limitált példányszámban jelent meg. A zenekarból Timi kilépett születendő gyermeke miatt.
Távozása után kénytelenek voltak új énekesnő után nézni, végül 3 profi népdalénekes hölgy is csatlakozott. A klasszikus színpadkép így jelentősen megváltozott. János Hajnalka (Csíkszereda) népi ének és tánc tanár, valamint tanítványai, Égető Emese (Vajdaság) népi ének szak, Klapka Ágnes (Gyula) népi ének szakos énekesekkel beindultak a próbák és elkezdték egy teljes koncert programot összeállítani. Közben a zenekarhoz csatlakozott Laczik Fecó basszusgitáros, aki a Palmetta mellett a Beatrice zenekar oszlopos tagja is és ezért a két zenekar egybeeső koncertjein Fecó helyett a Titkolt Ellenállás szintén oszlopos basszusgitárosa, Farkas Krisztián pengeti a húrokat.
Hogy a produkciót még színvonalasabbá és hagyományőrzővé tegyék, újabb ötlettől vezérelve megkeresték a békési néptáncosokat, akik örömmel csatlakoztak. Három pár minősített néptáncossal kiegészülve – Mucsi Katalin és Szeverényi Barnabás, Buzder Brigitta és Bátori Sándor, Földesi Réka és Toldi Zoltán – 9 hónap megfeszített munka után összeállt a már meglévő 3 dallal együtt egy 19 számos repertoár.
A Palmetta 2009 óta folyamatosan koncertezik Magyarországon és egész Európában, mindenhol nagy sikert aratva az új zenei irányzatukkal. A repertoárjuk nemcsak a metál, hanem új akusztikus dalokkal is kiegészült.
A zenekar most már kétféle produkciójával tudja megörvendeztetni tisztelt közönségét!