A XVII. Madzagfalvi Napok egyik fellépője Kocsis Tibor lesz, akivel a a rajongók 2015. szeptember 5-én este találkozhatnak.
Rendszeresen részt vett a lajosmizsei rendezvényeken, az amatőr színtársulatban is játszott, az énekkar tagja volt. 17 éves korában, amikor énekhangja elérte a végleges formáját, úgy döntött, hogy komolyabban is szeretne az énekléssel foglalkozni, így beiratkozott a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolába.
2003-ban jelentkezett először az akkor induló új tehetségkutatóba, a Megasztárba. Beválogatták őt a legjobb 50 versenyző közé, így a nagy nyilvánosság előtt is megmutathatta tehetségét. Még ebben az évben énekelni kezdett egy helyi zenekarban, majd 2005 szeptemberében megalakította első saját zenekarát.
2007-ben úgy döntött, hogy benevez a Csillag születik műsorba.
A nézők szavazatai alapján továbbjutott, és a legjobb 12 produkció között folytathatta a versengést. Végül a döntő előtti adásban, az 5. helyen távozott a versenyből.
2011-ben úgy döntött, jelentkezik az X-Faktor tehetségkutató második évadába. A mentorházban Malek Miklós mentor választása alapján bekerült az élő show-ba. A 2011. december 18-i fináléban a nézők szavazatai alapján ő lett az X-Faktor győztese.
Első lemeze 2012-ben jelent meg.
Forrás: https://hu.wikipedia.org