A Madzagfalvi Napok Békés város legnagyobb, 3 napos rendezvénysorozata, mely hagyományosan idén is szeptember elején került megrendezésre. A város és a környék lakosságát megmozgató fesztivál elsősorban a helyi értékekre épül, valamint kiemelt szerepet kapnak benne a helyi közösségek. A három nap során ebben az évben is több mint száz programelem valósult meg.
Koncertek, hagyományőrző és gasztronómiai rendezvények, sport- és egészségmegőrző programok közül válogathattak a látogatók a délutáni és esti szórakoztató programok mellett.
A XXI. Madzagfalvi Napok hivatalos megnyitójára – mely egybeesett a Békés kincsestára – helyi értékek tárháza című kiállítás megnyitójával – szeptember 6-án került sor. Ezen a napon adták át hivatalosan az energetikailag korszerűsített kulturális központ épületét is, melynek szalagját Izsó Gábor polgármester és Kálmán Tibor alpolgármester vágta át.
Új elem volt az Ültess fát! akció, melynek során 37 facsemetét ültettek el Békésen, a város intézményei, civil szervezetei, vállalkozói, és magánszemélyek felajánlásából.
Idén is sor került a Testvérvárosok, valamint a Békésről elszármazottak találkozójára, és immár harmadik alkalommal rendezték meg a Békési fiatalok és fiatal elszármazottak találkozóját az Erzsébet-ligetben. Ez utóbbinak kettős témája a zene és a gasztronómia volt. Vendégként részt vett rajta Csordás Ákos énekes, Bunta Lóránd vendéglátós és dj, valamint Mucsiné Fodor Hajnalka cukrász. Mindannyian beszéltek pályaválasztásukról, karrierjük alakulásáról.
Felelevenítettünk egy régi programelemet, a jelenkor szerelmeseinek is lehetőséget biztosítva e jeles napokon történő jelképes egybekelésre. A „Madzag ami összeköt! – Madzagfalvi Szerelmi Kötések” címen az idei Madzagfalvi Napok szombatján és vasárnapján hagyományteremtő szándékkal újra felállítottunk a madzagfalvi házasságkötő sátrat. Bár az itt köttetett frigy nem hivatalos, de a ceremónia egyediségéből adódóan szép emlék lehetett az egybekelő pároknak.
A Rendezvény téri közösségi programok sorában bemutatkozott többek között a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolája, a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, a Szent Lázár Alapítvány, a „Más Kép” Egyesület, az Együtt Könnyebb Közhasznú Egyesület, a Fenntartható Térségért Alapítvány, és az Esély- Állat és Természetvédő Egyesület.
A gyermekek is számos program közül válogathattak a három nap során. A Tündérkert Játszóház, valamint a Békési Mentálhigiénés Egyesület mellett a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ munkatársai is kézműves foglalkozásokkal, érdekes játékokkal várták őket. Kipróbálhatták ügyességüket a Békési Önkormányzati Tűzoltóság által megálmodott rekeszmászáson és célba locsoláson, szombaton pedig az Apacuka gyermekzenekar és a buborék show csalt mosolyt az arcukra.
Az egészséges életmód és a sport szerelmesei is megtalálhatták a számukra legérdekesebbeket a programok sorában. A salsa, zumba, aerobik, Step-Fitt, Wing Tsun Kung-fu és Erős ember bemutatók mellett lehetőség volt kipróbálni az íjászkodást, kenuba ülni és leevezni a Körösön, megmászni az „égig érő” mobil mászófalat, részt venni a kerékpáros felvonuláson vagy a Belencéres táncházban.
A Madzagfalvi futóverseny és félmaratoni futóverseny, a Tenisz kupa, a Kishalfogó Verseny, a Hétpróba, valamint a Nemzetközi Viharsarki Kosárlabda Kupa és a középiskolások játékos sportvetélkedője tovább színesítették a mozgásos programok palettáját.
Háromszáznegyvenen jelentek meg a pénteken és szombaton megtartott Madzagfalvi Retro Véradáson a Barta Udvarban, valamint a Juhos Fotó előtti parkolóban állomásozó Véradó Kamionhoz is szép számban érkeztek véradók.
Az előző évekhez hasonlóan idén is szerepelt a programok között a Bio-konyha. A Békés és Környéke Biokultúra Közhasznú Egyesület közreműködésével kovászos kenyeret, kovásszal kelesztett lekváros párnát és Kossuth kiflit kóstolhattak mindazok, akik betértek a kulturális központ tankonyhájába.
Szombat délután – közvetlenül a Bio-konyha után – interaktív csőröge fánk sütésen folytathatták az érdekes receptek és sütési praktikák gyűjtését a gasztronómia iránt érdeklődők.
Idén második alkalommal rendezték meg a „Terülj, terülj aszalkám” – terítő versenyt a a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola pincérei és cukrász tanulói részére a Galériában. Ugyanitt nyílt meg „Bújj, bújj zöld ág” – avagy hogyan készült a híres békési vesszőkosár című kiállítás, mely 2020. áprilisáig látogatható, valamint Dr. Grin Igor: A természet hullámhosszán című fotókiállítása is, mely 2019. augusztus 31-ig tekinthető meg.
A kulturális központban Balog Gáborné textilműves mester bájos textilbabáiból és állattfiguráiból nyílt „Tűvel és cérnával” címmel kiállítás. Az itt bemutatott kollekció több eleme hazai és nemzetközi pályázatok fődíját nyerte el a korábbi években. A kiállítás október 7-ig, díjtalanul tekinthető meg.
A hagyományosan megrendezett programok között idén is népszerű volt az Ártézi-kút meglepetése, ahol a kútból víz helyett bor folyt. 22 csapat nevezésével zajlott a Békési Ízek Utcája főzőverseny, kicsik és nagyok összesen több mint 60 kisállattal vettek részt a Falatka Madzagfalvi Cica- és Kutyaszépségversenyen, valamint ismét népszerű volt a sakkverseny és a 66-os kártya és malomjáték bajnokság is.
Immár ötödik alkalommal kerestük – idén 23 benevezett nedű közül – Madzagfalva legjobb pálinkáját.
Sok látogatót vonzott a Békési Motoros Baráti Kör által életre hívott Madzagfalvi nagymotor szemle és a Díszmadárkedvelők Békés Megyei Egyesülete szervezésében megvalósuló díszmadár kiállítás is.
Nagy népszerűségnek örvendett a Madzagfalvi Ovibuli, ahol a város óvodáinak apróságai mutatkoztak be saját műsorukkal a népes közönség előtt.
A legnagyobb érdeklődés természetesen mindig a délutáni és esti koncerteket kíséri. Pénteken Herceg fellépése után Horváth Tamás koncertje töltötte meg a teret rajongókkal. Szombaton a Xandra’s zenekar után a Deák Bill Blues Band, vasárnap pedig a Neoton Família Sztárjai adtak nagysikerű koncertet. A fellépők között köszönthettük az Acoustic Planet zenekart, valamint a Singer Ladies formációt is a Show&Bors zenekar kíséretében.
Idén a háromnapos programsorozatot egy különleges látványt nyújtó zenés vízishow-val zártuk.
Jövőre is változatos, színes programokkal és színvonalas színpadi produkciókkal várjuk majd a látogatókat. Találkozzunk 2020-ban is!
Köszönjük együttműködő partnereinknek, hogy támogatták a rendezvény létrejöttét.
Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
A 30 éve szabadon Emlékbizottság
Békés Város Önkormányzata
Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar
Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület
Gyergyószentmiklós
Hegyközkovácsi
Myszków
Magyarittabé
Doboz, Tarhos, Vésztő
Visual Projekt Kft.
Szatyi Stage Team
FETA
Nagyház Pince Borozó
Dolce Dance Nemzetközi Tánciskola
Belencéres Néptáncegyüttes
Dübögő Étterem
Bagoly Vendéglő
Penta Drink Ital nagy- és kiskereskedelem
PrímaGázfutár
Alföldvíz Zrt.
Békés és Környéke Biokultúra Egyesület
Magyar Vöröskereszt
Békési Horgász Egyesület
Szeki Horgászbolt
Békési Motoros Baráti Kör
Mentálhigiénés Egyesület
Együtt Könnyebb Közhasznú Egyesület
Békési Sándor pálinkaszakértő
Esély Állat- és Természetvédő Közhasznú Egyesület
Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezet
Szent Lázár Alapítvány
„Más Kép” Egyesület
Békési Uszoda
Erdész Csaba állatorvos
Békési Önkormányzati Tűzoltóság
Barta István Zoltán
Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
Békés Városi Rendőrkapitányság
KEBOPHARMA BT.
Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
Reményhír Intézmény
Pusztai Gábor
Karács Ágnes
Szombat Ilona Anna
Békési Kajak-Kenu Club
GREBB
Junior Vendéglátó Zrt.
Békési Kommunális és Szolgáltató Kft.
Békési TE sakkszakosztálya
Falatka Állateledel
Békési Nyugdíjasok Egyesülete
Tündérkert Játszóház
Magashegyi Turisztikai Központ (Zemplén Kalandpark)
Double One Gym
GEMMA
K&H Bank
Baromfiudvar 2002 Kft, Debrecen
Atlas Sport
Marvel Team
Médiapartnerek:
Békési Újság
Békés Mátrix
Békési Sport
Békés Tv
Csaba Tv
Rádió 1
Városházi Krónika
Gapix
Mega Rádió
Békés Megyei Hírlap
Beol
Behír
Tourinform
Programturizmus
Csaba rádió
Köröshírcentrum
7.tv