Navigáció

Király Viktor az Abrakazabra kísérőzenekarral áll színpadra 2015. szeptember 5-én (szombat) 21:00 órától a XVII. Madzagfalvi Napok színpadán.

A zenei pálya kézenfekvő volt, hiszen édesapja, Király Tamás az Universal együttes dobosa volt 1972 és 1982 között (ami elsősorban Kovács Kati kísérőzenekaraként volt ismert); de dobosként feltűnt a Color nevű formációban is, egy ideje pedig az EMI lemezkiadó kreatív igazgatójaként tevékenykedik. Édesanyja, Király Gabriella pedig a Cini és a tinik nevű együttes énekesnője volt. Nővére Király Linda, szintén énekesnő, legismertebb számát a Can’t Let Go-t több mint 2 millióan nézték meg a YouTube-on, és a MAHASZ slágerlistáján a negyedik helyet érte el. 

Zenei karrier:

2008-ban jelentkezett a Megasztár 4. szériájára, és az addig rekordszámú, körülbelül tízezer jelentkező közül ő került ki győztesen. 2009-ben jelent meg bemutatkozó stúdióalbuma Király Viktor címmel, amelyet hatalmas közönség- és szakmai várakozás előzött meg. A korongról elsőként a Forgószél című dal került a rádiókhoz, és a 2009-es nyár egyik legkedveltebb hazai slágere lett. 2010-ben “Az év felfedezettje” kategóriában Fonogram-díjra is jelölték. Ezután jelent meg második videoklipje, a “Ha arra indulsz”, amelyet “Have I Told You” címmel angol nyelven is leforgattak.

2010 decemberében megjelent második önálló albuma “Solo” címmel. Az albumon tíz új, angol nyelvű dal volt hallható, köztük a nagy sikerű címadó Soloval. A dal gyors népszerűségre tett szert a hazai rádiókban és zenecsatornákon, és minden jelentős slágerlistán – köztük a MAHASZ rádiós listán is – 1. helyezést ért el, videoklipjét pedig több mint 1,8 millió alkalommal nézték meg a YouTube-on. 2011-ben két dalban is közreműködött nővérével, a “Move Faster” című dancepop felvételben és az Eurovízióra is benevezett “Untried” című slágerben. 2012-ben jelent meg következő önálló, “Over” című slágere és annak videoklipje, mely 10 hetet töltött a slágerlistán.

2013. ismét elképesztő sikereket hozott Viktornak, megjelent “Fire” című kislemezdala, mely rögtön a rádiós slágerlista Top15-jében debütált, és egészen a 1. pozícióig menetelt, több mint 30 hetet töltve a MAHASZ listán, mellyel az év legnagyobb hazai slágere címet is megszerezte. Ezen kívül részt vett az egyik legnagyobb nézettségű TV műsorban is, “Az ének iskolája” című tehetséggondozó showban, melyben Viktor egyike volt a 4 tanárnak.

2014 januárjában megjelentette következő kislemez dalát és videoklipjét, a “Running Out Of Time”-ot, melyben a zenei legenda Darryl “DMC” McDaniels is közreműködött, aki az amerikai, többszörös platinalemezes és a Rock’n’Roll Hall Of Fame-be is beiktatott RUN-DMC nevű hip hop csapat egyik alapító tagja. Ez a dal ismét a Top15-ben debütált a MAHASZ Rádiós Top 40 listán, és több mint 10 hetet töltött a Top10-ben. A sláger Top4-ben végzett A Dal című hazai Eurovíziós előselejtező műsorban. Viktor 2014-ben is újra feltűnt Az ének iskolája TV műsor tanárai között a második évadban. 2014 májusában a Playboy Man Of The Year különdíjával jutalmazták, míg 2014 júniusában három egymást követő jelölés után elnyerte a VIVA Comet “Legjobb Férfi Előadó” díját. Ezen felül nevezték két Bravo OTTO- (Az év hazai férfi énekese, Az év hazai dala – Running Out Of Time) és két Fonogram-díjra (Az év hazai modern pop-rock hangfelvétele és Az év dala – “Fire”) is.

Ismertebb dalai:
• 2009 – Forgószél
• 2009 – Ha arra indulsz/Have I Told You
• 2010 – Solo
• 2011 – Crazy
• 2012 – Move Faster
• 2013 – Fire
• 2013 – Over
• 2014 – Running Out Of Time (feat. DMC)
• 2014 – Álmodd meg a csodát!
• 2015 – Chasing Demons

 

Forrás: http://www.kiralyviktor.hu/