Navigáció


A szokott helyszínén, az Erzsébet-ligetben lévő Rendezvény téren, idén immár 28. alkalommal, most péntek délelőtt került megrendezésre a Madzagfalvi Napok egyik leglátványosabb és legmókásabb programeleme a Madzagfalvi Hétpróba.

A már a kezdetektől Izsó Gábor, Békés város korábbi polgármestere által levezényelt játékos ügyességi és szellemi csapatjáték ez alkalommal a „virágok” témaköréhez kapcsolódott.

Elmondható, hogy hőség ide, hőség oda, a benevezett hét főből (plusz csapatonkénti 2-2 fő segítő) álló öt csapat – Óvónők, Kutyások, EGYMI, Trescsik, Refi – derekasan állta a sarat. A hagyományos hét versenyszámban többek között volt pl. virágátültetős sorváltó, virágokkal kapcsolatos énekszám felismerése és eléneklése, sőt elmutogatása is. A játék fináléjaként, az utolsó feladatban szamba zenére vonulva a csapatoknak igazi Virágkarneváli hangulatot kellett teremteni, melyhez az illúziót fokozva, előkerültek a segítők által elkészített színpompás, mini, virágokkal feldíszített kiskocsik is.

A zsűri által összesített pontszámok alapján, a mellékelt képen látható sorrendben végeztek a csapatok, amihez ezúton is gratulálunk.

Mint mindig, most is egy vidám hangulatú délelőttön vehettek részt a jelenlévők. Sajnálhatja, aki lemaradt.

A Madzagfalvi Hétpróbához a virágokat a Szüleim Háza biztosította.