Navigáció

A Buborék együttes 2005-ben alakult interaktív gyerekzenekar, amely saját szerzeményű dalaival nem csak szórakoztatni szeretne, hanem zeneileg és szövegeiben is magas színvonalra törekszik és célja, hogy a legkisebbek számára is adva legyen a lehetőség, hogy igényes zenét hallgathassanak. Szövegviláguk – játékos formában – a gondolkodó „kisemberekhez” szól, akiket ugyanúgy minden érdekel, mint a nagyokat. Dalaik nem csak szórakoztatnak, hanem segítenek a gyermekeknek a tanulásban és a körülöttük lévő világ megértésben.

A zenekar, melyet három alkalommal is Fonogram díjra jelöltek, ez idáig 5 albumot adott ki és aktívan járja az országot, gyerekkoncerteket ad vidéken és Budapesten egyaránt, a kis rendezvényektől kezdve egészen a nagy fesztiválokig. Madzagfalvi fellépésük augusztus 23-án (szombat) 17.00 órától kezdődik a szabadtéri színpadon.